A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

  A Keleti-főcsatorna egy 98 km hosszú^[1] csatorna Tiszalök (Tisza) és Bakonszeg (Berettyó) között. A Tiszántúl vízgazdálkodását segítő csatornarendszer fontos része, a csatornában szállított vizet többek között mezőgazdasági területek öntözésére, halgazdaságok fenntartására, lakossági és ipari igények kiszolgálására,^[1] valamint a Körös-mente vízhiányának pótlására használják. Eredetileg hajózási funkciót is szántak neki, azonban a csatornán végül nem épült meg a hajózást kiszolgáló műtárgyak egy része.^[2][1]A csatornát több, mint évszázaddal az első tervek felmerülése után, 1956-ban nyitották meg. Ma közvetlen gazdasági jelentősége mellett természetvédelmi szempontból is fontos, otthont ad a Tisza-vidék szennyezésre érzékeny halfajainak is.

Története

Korai tervek

1727-ben Ternyey János főintézőt egy Tiszadobnál kiinduló, a Méhes-ér, a Vörösnádasfok és Mélyvölgy nevű vízereken át a Debrecen melletti Szepes pusztán húzódó, majd a Berettyón át a Sárrétig haladó hajózható csatorna megvalósítási terveinek kidolgozásával bízta meg a Magyar Királyi Kamara. A tervek el is készültek, azonban a csatorna nem épült meg 1764 után sem, amikor ismét felvetődött a csatornaépítés gondolata. Ezekkel a tervekkel elsősorban a sószállítást szerették volna könnyebbé tenni a korszakban mocsaras területen.^[1]

Az 1863-as aszályt követően már öntözőcsatorna építése került szóba. Herrich Károly miniszteri tanácsos három^{[megj 1]} tervet dolgozott ki, mindhárom csatorna a main Keleti-főcsatornához hasonlóan Tiszalöknél indult volna, azonban déli végpontja Öcsödnél, Mezőtúrnál vagy Gyománál lett volna. Herrich terveiben még nem, de az évtized második felében felszólaló mérnökök (James Abernethy és Benedek Pál) javaslataiban már szerepelt egy tiszai duzzasztómű terve is.^[1]

A következő viszonylag csapadékosabb évtizedek alatt azonban lassan feledésbe merültek ezek a törekvések, azokat csak a 20. század elején elevenítették fel. Egy 1907-ben született terv szerint 157 km-es öntöző- és hajózócsatornát építettek volna a Hajdúháton. Ennek 10,7m?/s-os vízhozama 11 500 ha öntözését tudta volna biztosítani, és évi 1 millió tonna áru vízi szállítására lett volna alkalmas.^[3]

A trianoni béke után attól tartottak, hogy egy aszályos év – amely az Alföld Magyarországon maradt területeit súlyosabban érintette, mint a viszonylag kiegyensúlyozott termést hozó Bácskát és Bánátot – éhínséget zúdítana Magyarországra.^[1] 1922-ben Czverdely-Trummer Árpád irodája állt elő egy tervvel, mely szerint a hajózó csatorna 160 km-es hosszúságú lett volna, 40m?3/s vízátbocsátású és 95 000 ha terület öntözését biztosította volna. Tíz évvel később Ruttkay Udó dolgozott ki tervet egy 136 km hosszú, 110 m?/s vízhozamú csatornára, mely szerinte 806 ezer hektár öntözéséhez szállított volna elegendő vizet – ezt azonban kortársai felelőtlen becslésnek tartották.^[3]

1935. október 20-án újabb tervezőbizottság kezdte meg a munkáját, munkájuk – a B változat – nyomán megszületett a mai csatornarendszer alapja. A tervben szerepelt egy Tiszalök feletti duzzasztómű hajózsilippel. Itt indult volna a 102 km hosszú I. számú főcsatorna, amely Hajdúnánás, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Földes útvonalon vezetett volna a Kék-Kállóig, amelyet Bakonszegnél ért volna el. A 60 m?/s kapacitású I. főcsatornából Bűdszentmihálynál ágazott volna ki a II. számú, amely a Hortobágy völgyében haladt, majd egy víztározóban végződött volna – ez utóbbi a Kunkápolnás mocsarak helyén létesült volna. A csatornarendszer kiegészítéseként négy, összesen mintegy 220 millió m? kapacitású tároló megépítése is felmerült.^[1]

A csatorna építése

Ezeknek a terveknek a részletezését követően indult meg az építkezés 1941. augusztus 8-án, a 21,1 – 44,9 km közötti szelvényekben.^[1]1944 végére elkészült a Hajdúnánás-Balmazújváros közötti 20,4km-es szakasz,^[3] a munkálatok azonban ekkor félbemaradtak, és azokat csak 1951-ben kezdték újra.

1951-54 között a mű 0-45 km-ig terjedő szakasza teljes szelvénnyel, 45-60 km-ig félszelvénnyel épült meg.^[3] A csatorna kiásásához 9 millió köbméter földet kellett megmozgatni, amihez többek között sínen járó merítékkotrós kotrógépet (UM-2 típus) is bevetettek.^[1]

A csatornát 1956júliusára sikerült megépíteni, 14-én ünnepelték meg a munkálatok befejezését. Az átadási ünnepségen Erdei Ferenc, a minisztertanács elnökhelyettese avatta fel.^[1]

1967 után épült a Nyugati-főcsatorna beeresztő zsilip Tiszavasvárinál.^[1]

Bár a hajózóút kiépült, a hajózsilipek nem, ezért a csatorna nem hajózható. Bár az 1970-es években megépült a balmazújvárosi hajózsilipen a felső fő, ezáltal csak Tiszalökig vált lehetővé a hajózást, viszont így ennek a szakasznak a kihasználtsága is elenyésző.^[1]

A 2000-es évi ciánszennyezésben

A 2000 január végén, február elején a Tiszán levonuló cianid- és nehézfémszennyezés megérkezésekor a főcsatorna tiszalöki zsilipje nem tudta kizárni a ciánt, az alvízi oldalon is megemelkedett annak koncentrációja. Ezt látva a torkolatban 24 órán belül szádfalas elzárást építettek, amivel sikerült megakadályozni, hogy a nem sokkal később odaérkező nehézfémszennyezés már nem jutott be a csatornába. A cianidtartalmú vizet Nyugati-főcsatornán és a Halastói-tápcsatornán át vezették vissza a Tiszába.^[1]

Műszaki jellemzői

A csatorna 98 km hosszú, három bögére tagolódik. Szélessége kb. 25-30 m,^[4] mélysége 4,2 m, 3,3 m és 2,3 m, bögénkénti sorrendben. Maximális kezdeti vízáteresztő képessége 60 m3/s, ami Bakonszeghez érve kb. 15m?/s-ra csökken.^[4] Vizét A tiszalöki vízlépcsőnek köszönhetően gravitációs úton nyeri a Tiszából.

A csatorna fölött 20, vasbeton vonókábeles híd ível át, ezek fesztávolsága 45 és 60 méter közötti.^[1] A főcsatorna alatt 10 bújtató a belvízi vízfolyásoknak, valamint 9 darab mellékcsatorna vízkivételi műtárgy készült el.^[1]

Földrajza

A csatorna Tiszalöknél indul, majd dél felé, a Hortobágy peremén halad Tiszavasvári, Hajdúnánás, Balmazújváros, Nagyhegyes, Balmazújváros érintésével Bakonszegig. Részben agyagos, részben homokos területeken halad át,^[5] melyek nagyrészt szántóként vagy legelőként hasznosítanak.

A csatorna megépítését követően fasorokat és erdősávokat is telepítettek a csatorna partján, és ezzel az erdőben szegény alföldi területen mintegy 550 ha erdősítésére került sor.^[3]

Élővilága

Növényzetére jellemző teljes hosszon a padka növényszegélye, amelyben a nád dominál, de gyakori még a harmatkása (Glyceria maxima) és főleg az alsó szakaszon a különböző gyékény fajok (Typha angustifolia, T. latifolia, T. laxmanni). Különböző gyökerező- és lebegő hínárállományok élnek a padkán és kisebb részben a mederrézsün (Nuphar luteum, Sparganium erectum szubmerz hajtásai, Potamogeton nodosus, Ceratophyllum demersum, Hydrocharis morsus-ranae, Spirodela polyrrhiza). A főcsatorna alsóbb szakaszain növekszik a hínárok borítása.^[4]

Kiváló vízminőségének és a Tisza közelségének köszönhetően a halfajok száma igen magas, összesen 42 faj előfordulásáról van tudomásunk a Keleti- és Nyugati-főcsatornában. Teljes szakasza a dévér szinttájhoz tartozik, így domináns fajai is ezek közül kerülnek ki, de kisebb számban előfordulnak reofil és stagnofil elemek is. Megtalálható itt reofil fajok közül a márna, a szilvaorrú keszeg, a paduc, a magyar bucó és a kősüllő, valamint a stagnofil lápi póc, széles kárász és réti csík.^[4]

Gazdasági jelentősége

A csatorna által szállított víz éves felhasználása:^[1]

• öntözés 8-20 millió köbméter
• halastó 50-100 millió köbméter
• ipari 20-30 millió köbméter
• kommunális 3-4 millió köbméter
• ökológiai 15-20 millió köbméter
• vízátadás 250-300 millió köbméter

Halgazdaságok és horgászat

A Keleti-főcsatorna mintegy 17 000 ha halastavat lát el vízzel,^[3] emellett jelentős számban vonz horgászokat is, köszönhetően halakban gazdag vizének.

A jellemzően 3 m-es vízmélységű, 25-30 m széles folyóvíz a keleti régió egyik legismertebb, leglátogatottabb horgászvize. Teljes hosszában harmatkásás, gyékényes , sásos vagy nádas növénytársulás szegélyezi, gyakori a gyökerező- és lebegő hínár. 1956-ban adták át, mint öntöző főcsatornát, akkor még hajózták is. Vízi járművel legfeljebb 13 km/h sebességgel közlekedhetünk rajta. Ma szinte végig erdősáv szegélyezi. Medre agyagos. Bakonszegnél, Balmazújvárosnál és Tiszavasvárinál zsilippel szabályozzák a vízszintet. Több város közelében üdülőövezet létesült a partjai mentén. Minden évben több kapitális hal kerül ki ebből a lassú folyású csatornából.
Halfajok: amur, balin, busa, compó, csuka, dévér, harcsa, kősüllő, süllő, márna, szilvaorrú keszeg, paduc, ponty, magyar bucó, lápi póc, réti csík, bodorka, karika keszeg, vörösszárnyú keszeg, bagolykeszeg, széles kárász, ezüstkárász, fenékjáró küllő. (Természetesen a védett fajok nem horgászhatók!)

Idegenforgalom, kikapcsolódás

A csatorna partját jó időben horgászok mellett kerékpárosok is szívesen felkeresik, emellett a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer keretében kialakított, a csatorna vizével táplált Debrecen környéki tavak (Macsi-Balcsi, Látóképi-tó) kedvelt pihenőhelyek.

Területi engedély árak 2017.