A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége – a korábbi évek gyakorlatát követve – ötödik alkalommal írt ki rajzpályázatot, a koronavírus helyzethez igazodva

A „Horgászélményem” címmel meghirdetett rajzpályázatra általános iskolás korú diákok jelentkezését vártuk. Pályázatunk célja az volt, hogy népszerűsítsük a magyarországi horgászsportot az ifjúság körében.

Az eddigiektől eltérően a pályaművek beszkennelt változatát a hajdu-horgasz.hu oldalunkon jeleníttettük meg.

Az alkotásokra november 15-től közönség szavazás indult, melyet december 15-én zártunk le.

A rajzpályázatra a pályamű benyújtás határidejét december 13-ban határoztuk meg. Két korcsoportban lehetett nevezni a rajzpályázatra. 1-4 osztályos tanulóktól 69.db. 5-8 osztályos tanulóktól 43. db. pályamű érkezett be.

Díjazásra két korcsoportban 3-3 díj került odaítélésre, valamint korcsoportonként a legtöbb közönségszavazatot kapók is elismerésre kerültek.

A zsűrit Tamus István grafikus művész vezette. A döntésben segítői voltak Piros Zoltán iskolaigazgató, Domján Sándorné pedagógus, Takácsné Gáspár Éva pedagógus, valamint Márkus Gábor a Szövetség elnöke.

A zsűri dolgát megnehezítette, hogy sok szép értékes pályaművet küldtek be a diákok. Ezért a pályázatban meghirdetetteken kívül több különdíj kiadására is tett javaslatot a zsűri.

Korcsoportonként, sorrendiség nélküli díjazott diákok:

1-4 osztály:

Apa kapásra vár                  készítette: Gulyás Panna Ilona    Díj: Magyar Horgász

Apa kapásra vár                  készítette: Gulyás Panna Ilona

 

Az első horgászkupám      készítette: Horváth Liliána            Díj: Magyar Horgász

Az első horgászkupám készítette: Horváth Liliána

Nagyapával a Balatonon   készítette: Orr Endre                      Díj: Magyar Horgász

Nagyapával a Balatonon készítette: Orr Endre

 

5-8 osztály:

Kutya fogta halak                készítette: Szabó Vivien                Díj: Magyar Horgász

Kutya fogta halak készítette: Szabó Vivien

Nagy fogásom                     készítette: Tarcsa Zoltán János   Díj: Magyar Horgász

Nagy fogásom készítette: Tarcsa Zoltán János

Hullámzó Balaton               készítette: Mezei István Tai           Díj: Magyar Horgász

Hullámzó Balaton készítette: Mezei István Tai

Korcsoportonként díjazott diákok részére 1-1 darab a Magyar Horgász havi lap egy éves élőfizetését ajánlotta fel a lap Szerkesztősége, melyet a díjazott diákok Debrecen, Blaháné u. 4. sz. alatt tudnak átvenni a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének az irodájába csak 2020. december 21-23 09:00-12:00 óra közötti időben.

Korcsoportonként a legtöbb közönségszavazatot elérő diákok:

1-4 osztály

Hétvégi horgászat a családdal     készítette: Nagy Heléna                   Díj:1.db. könyv

Hétvégi horgászat a családdal készítette: Nagy Heléna

 

5-8 osztály:

A rekord pontyom                           készítette: Berczki Gábor Zsombor Díj: 1.db. könyv

A rekord pontyom készítette: Berczki Gábor Zsombor

A legtöbb közönségszavazatot elérő diákok részére 1-1 darab Grafikus művészek Ajtósi Dürer Egyesülete Debrecen 2000-2020 művészeti könyvet aduk.

A könyv átvétele Debrecen, Blaháné u. 4. sz. alatt lehetséges a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének az irodájába csak 2020. december 21-23 09:00-12:00 óra közötti időben.

A zsűri javaslata alapján különdíjban részesülnek:

1-4 osztály:

A sörényes halam                           készítette: Varga Ákos levente     Díj: 1db. Halpárna

A sörényes halam készítette: Varga Ákos levente

Családi horgászat                           készítette: Nagy Dorka Fanni       Díj. 1db. Halpárna

Családi horgászat készítette: Nagy Dorka Fanni

A csali                                                készítette: Varga Nóra                   Díj: 1db. könyv

A csali készítette: Varga Nóra

Barátaimmal a horgásztónál         készítette: Czellár Olivér                Díj: 1db. könyv

Barátaimmal a horgásztónál készítette: Czellár Olivér

Izgalmas várakozás                         készítette: Tóth Veronika              Díj: 1 db. könyv

Izgalmas várakozás készítette: Tóth Veronika

Horgászélményem                         készítette: Brandtner Lili                Díj: 1 db. könyv

Horgászélményem készítette: Brandtner Lili

Családi horgászat                           készítette: Burka Noel                    Díj: 1 db. könyv

Családi horgászat készítette: Burka Noel

A különdíjak átvétele Debrecen, Blaháné u. 4. sz. alatt lehetséges a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének az irodájába csak 2020. december 21-23 között 09:00-12:00 óra közötti időben.

5-8 osztály:

Horgot elkerülő hal                         készítette: Homonnai Léna           Díj: 1. db. spiccbot

Horgot elkerülő hal készítette: Homonnai Léna

Naplemente a tavon                       készítette: Lakatos Bence             Díj: 1. db. spiccbot

Naplemente a tavon készítette: Lakatos Bence

Horgásznak áll a világ                    készítette: Makula Gergő               Díj: 1. db. spiccbot

Horgásznak áll a világ készítette: Makula Gergő

Ho-Ho-Ho Horgász                         készítette: Gál László                     Díj: 1. db. spiccbot

Ho-Ho-Ho Horgász készítette: Gál László

Apa tripla fogása                             készítette: Horváth Doroti              Díj: 1. db. spiccbot

Apa tripla fogása készítette: Horváth Doroti

A nagy kapás                                   készítette: Molnár Csenge            Díj: 1.db. spiccbot

A nagy kapás készítette: Molnár Csenge

A különdíjak átvétele Debrecen, Blaháné u. 4. sz. alatt lehetséges a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének az irodájába csak 2020. december 21-23 között 09:00-12:00 óra közötti időben.

Kedves Diákok!

A mögöttetek lévő közel fél év rendkívüli időszak volt az életetekben a koronavírus fertőzés miatt. Több intézményben rövidebb hosszabb időre bezárták az iskolák kapuit.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden rajzpályázatra jelentkező diák munkáját, hogy a tanulás mellett ebben a nehéz időszakban is időt tudtatok szánni a rajokra.

Mi horgászvezetők úgy gondoljuk, hogy a rajzpályázaton minden diák nyert.

Köszönjük minden pályázónak a sok szép rajzot!

 

Kedves Diákok! Kívánunk nektek és kedves családtagjaitoknak jó egészséget, áldott, békés ünnepeket!

 

Debrecen, 2020. december 17.

 

                                                                                   Cserepes Norbert Ernő

                                                                                                    S.K.

                                                                                         ügyvezető elnök